A szivar tekintélyt, méltóságot, stílusosságot kölcsönöz fogyasztójának.  Először az 1760-as években, az Egyesült Államokban jelent meg a szivar Israel Putnam révén, aki Kubából hazatérve hozott havannai szivarokat. Az úri férfiak körében hamar elterjedt a dohányzásnak ez a formája. 

A szivar felépítése: 

1) Buroklevél: ez adja meg a szivar kinézetét, a burokleveleket a többitől külön erjesztik, hogy ne sérüljenek, gyűrődjenek. A speciális eljárásnak köszönhetően nyeri el aromáját és tartja meg rugalmasságát. Minél tovább érlelik, annál jobb lesz a minősége (általában 1-2 évig tartó folyamat). 

2) Kötőlevél: Ez a levél tartja össze az elkészített szivart, általában felső, keskeny dohánylevelekből készítik. 

3) Tölteléklevél: A buroklevelek közti területet töltik meg a tölteléklevelekkel. A szivar méretétől függően 3-4 levelet külön-külön meghajtogatnak, ezzel biztosítva közöttük a füst útját. A dohánypalánta tetején lévő ligero levél csak a szivar közepébe kerülhet, mivel a sok napsütéstől igen aromás, és nehezeben ég. Az enyhébb izű, középső seco, illetve az alsó, gyenge izű és gyorsabban égő volado levél kerülhet még a töltelékhez. A ligero, seco és volado levelek kombinációja határozza meg az elkészülő szivar aromáját, égési sebességét, szelelését és minőségét.

A szivar sodrása: A dohánypalánta tetején lévő ligero levél csak a szivar közepébe kerülhet, mivel a sok napsütéstől igen aromás, és nehezeben ég. Az enyhébb izű, középső seco, illetve az alsó, gyenge izű és gyorsabban égő volado levél kerülhet még a töltelékhez. A ligero, seco és volado levelek kombinációja határozza meg az elkészülő szivar aromáját, égési sebességét, szelelését és minőségét.