Örömmel értesítek minden kedves látogatót, hogy végre összejött egy valóságos kiállítás a gyűjteményből, így az öreg cigaretták végre előbújnak a szekrény mélyéről, és megmutatják magukat a kíváncsi szemeknek.

2012. februárjától, Budapesten, a IX.ker. Köztelek utca 4/A alatt találhatóSkanzenclubban állandó, de folyamatosan változó kiállítás jön létre! A február 3-iünnepélyes megnyitó vendége Saly Noémi, a Magyar Kereskedelmi- és Vendéglátóipari Múzeum muzeológusa, Budapest- és kávéházkutató volt.

A korábban itt működő ZACC átalakult, úgy, hogy a januárban életbe lépett dohányzási tilalmaknak NEM MEGFELELŐEN változott! Eddig ugyanis szigorúan nemdohányzó, mostantól viszont kifejezetten dohányzó közösségi helyként üzemel tovább.

A teljes cikk itt olvasható: http://www.dohanymuzeum.hu/dohanykiallitas-es-kozossegi-dohanyzohely

Szerző: Smokerboy  2012.03.13. 14:46 Szólj hozzá!

 A kretek, azaz a szegfűszeggel ízesített cigaretta Indonéziából származik. A kretek cigaretta jellegzetessége, hogy égése során sercegő, pattogó hangot hallat. 

A gyártást a 19. században kezdték, és 100 éves történelme során Indonézia vezető iparágává vált. A szegfűszeg Indonézia tradicionális gyógyhatásúnak tulajdonított fűszernövénye volt már évszázadok óta, ezért keresett és értékes árúnak számított. A szegfűszeg termesztése a 17. században indult fejlődésnek, ám a dohányzással csak a 19. században kapcsolódott össze. Eleinte a manufaktúrák kézzel sodort kretek cigarettákat gyártottak, amire nagy kereslet volt.

A legenda szerint az 1880-as években egy asztmától szenvedő férfi fedezte fel a szegfűből kinyerhető olaj gyógyító hatását a mellkasba dörzsölve. Később úgy gondolta, hogy cigarettájába vegyítve jobban hathat a "gyógyszer", és a szegfűszeges cigaretta gyógyította ki betegségéből. A gyógyító hatásból következően a kretek első árusítói a korabeli patikák voltak.

Ma a két legnagyobb kretek gyártó a Djarum és a Marlboro.

   

Szerző: Smokerboy  2011.03.18. 08:37 Szólj hozzá!

A Marlboro Man nem más, mint Clarence Hailey Long (1910-78), egy texasi cowboy, aki képével 1949-ben jelent meg a Life című újságban. A Marlboro, a Philip Morris terméke ekkor már több, mint két évtizede piacon volt, mint női cigaretta. Leo Burnette reklámszakember felismerte, hogy a terméken valamit változtatni kell a jobb eladhatóság érdekében. Mikor pár évvel később meglátta a Life magazinban a borostás cowboyt, rögtön megalkotta belőle Marlboro Man-t. Ez a kép a Philip Morris ismertetőjegye lett világszerte, eladhatóvá téve a márkát. Erre a marketingfogásra úgy tekint a reklámszakma, mint a világ egyik legsikeresebb reklámkarakterére. A kampány kezdete után 5000%-kal nőtt a Marlboro cigaretták eladási mutatója. Marlboro Man 1999-ig népszerűsítette a márkát. 

Szerző: Smokerboy  2011.03.14. 19:57 Szólj hozzá!

 

Szerző: Smokerboy  2011.03.14. 19:21 Szólj hozzá!

 A tajtékkő a briar mellett a második leggyakoribb anyag, amiből pipát készítenek. A tajtékkő egy rendkívül kis sűrűségű sárgás, szürkés vagy fehér ásványi anyag, a magnézium szilikát. Ez az ásvány annyira könnyű, hogy úszik a víz tetején. Elnevezése a népi hiedelem szerint onnan származik, hogy egy bányász monda szerint ez az anyag úgy keletkezik újra meg újra a föld mélyében, mint a hullámok habos tajtékja. 

Egy monda szerint az első tajtékpipa Magyarországon készült egy budai cipészmester keze alatt, aki nagy piparajongó volt. A történetben egy megbízást kapott, hogy tajtékkőből készítsen elegáns sakk-készletet. A munkát elvégezve maradt egy darabka tajtékköve, és mivel pipája pont akkor tört el, abból készített magának újat. A pipa olyan szépre sikerült, hogy nem volt szíve használni, ezért elajándékozta inkább. 

Végül egy 19. századi leírás a Vasárnapi Ujságból (1859. augusztus 14.): "A tajtékpipa tajtföldből (Meerschaum) gyártatik, melly fejéres szintü, átláthatlan, fénytelen, nagyon könnyü s a nyelvhez tapadó állomány. Vegyészi összetételére nézve kova-, keserföldből és vizből áll. Legkitünőbb minősgében Kisázsiában fordul elő, hol még nem eléggé ismeretes körülmények közt Konie város közelében ásatik. Görög-, Spanyolországban sőt Morvában is találtatik."

Szerző: Smokerboy  2011.03.07. 22:19 Szólj hozzá!

 

Szerző: Smokerboy  2011.03.03. 20:42 Szólj hozzá!

 Egy nemrég ismertetett, több mint háromszázezer embert magába foglaló étkezés és élvezeti termékfogyasztás, illetve a különböző betegségek megjelenése közötti összefüggéseket vizsgáló tanulmány megerősítette a korábbi feltételezéseket, miszerint a dohányzás védelmet nyújthat a Parkinson-kór kialakulásával szemben. A vizsgálat szerint tartósan, évtizedeken keresztül napi rendszerességgel dohányzó emberek esetében a Parkinson-kór megjelenésének esélye közel a fele a sohasem dohányzó emberekéhez képest. A jelenség behatóbb vizsgálatával kimutatható volt, hogy nem a naponta elfogyasztott cigaretta mennyisége, hanem a rendszeres használat és a dohányzással töltött évek száma mutatja a legszorosabb összefüggést a Parkinson-kórral kapcsolatban; azaz a legalább 2-3 évtizede dohányzók körében jelent meg a legkisebb valószínűséggel a betegség. Mivel a dohányzás abbahagyását követően a Parkinson-kór kialakulási esélye ismét növekedést mutatott, a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a tartós és rendszeres dohányzás egyfajta védelmet nyújthat a Parkinson-kór kialakulásával szemben.

 

(Forrás: http://www.netambulancia.hu)

Szerző: Smokerboy  2011.03.03. 20:00 Szólj hozzá!

 Pénteken benyújtásra került az a törvénymódosító javaslat, mely szerint nem lehet majd dohányozni semmilyen zárt légterű nyilvános helyen. Terv szerint a javaslat júliusban lépne életbe, és 3 hónap türelmi időt kapnának az üzemeltetők. A Magyar Vendéglátók Ipartestülete úgy vélekedik a dologról, hogy a vendéglátó-ipari egységeket inkább meg kéne osztani e tekintetben, mintsem teljes körű tiltást bevezetni azokban. Az MVI szerint felelőtlen döntés, hogy egyéni indítványként került az Országgyűlés elé a törvénymódosító javaslat. A beterjesztő ezzel kikerüli az egyeztetés lehetőségét a vendéglátós szakma és a civil szervezetek képviselőivel. Egyes becslések szerint akár 35-40 %-os bevételkiesést is okozhatna a vendéglátóiparnak ez a tilalom, ami helyek bezárásával, munkahelyek megszűnésével járna együtt. 

Szerző: Smokerboy  2011.02.28. 19:46 Szólj hozzá!

 50 szálas német cigaretta fém dobozban. Gyártás: 1930-as évek óta.

Szerző: Smokerboy  2011.02.26. 13:07 Szólj hozzá!

 

Szerző: Smokerboy  2011.02.22. 18:47 Szólj hozzá!

 

Szerző: Smokerboy  2011.02.20. 20:30 Szólj hozzá!

Ezeket a gyújtókat 3-4 éve adta ki a Kent a Mintek termékek promóciójaként. A bal oldali egy sima gyújtó, a jobb szélső pedig vihargyújtó. A középső darab elég praktikátlanul sikerült, viszont jól néz ki. A felső zöld kör benyomására gyullad meg.

Szerző: Smokerboy  2011.02.18. 22:21 Szólj hozzá!

 Mai, hisztérikusan dohányzásellenes világunkban nem is gondolnánk, hogy a dohányzók egészségének védelme nem újkeletű dolog. A gyártók már viszonylag korán elkezdtek foglalkozni a dohányzás ártalmainak csökkentésével.

Magyarországon 1865-től, a fiumei gyár megnyitása óta gyártanak cigarettát. Ahhoz képest, hogy már a századfordulón is tettek kísérleteket a kevésbé ártalmas termékek kifejlesztésére, ez a folyamat eléggé elhúzódott hazánkban. Mai értelemben vett füstszűrős cigaretta csak 1962 óta készül Magyarországon.

A dohányzási kockázat csökkentésére két módszer adódik: vagy a dohánylevélben lévő nikotin mennyiségét csökkentik, vagy különféle szűrőbetéteket alkalmaznak.

Persze a csökkentés csak bizonyos mértékig lehetséges, tehát a korabeli reklámok „nikotinmentes” jelzője a legkevésbé sem fedte a valóságot.

Az 1900-as évek legelején megjelent Denikó-gyártmányoknál a nikotin és más káros anyagok mintegy 40-60%-át tudták eltávolítani. Először gyenge lúggal felszabadították sóiból a nikotint, aztán vízgőzt áramoltattak át rajta. Ez az eljárás ugyan eltávolította a nikotin egy részét, de annyira károsította a dohányt, hogy szalmiák ízű és élvezhetetlen lett a cigaretta. Így ezek gyártását hamarosan felfüggesztették.

 Később a száraz desztillációs eljárás mellett döntöttek: a leveleket 100-150 Celsius-fokon különböző nyomáson kezelték, ami a nikotin sókat bontja, majd az így felszabaduló nikotint párás levegővel szellőztették ki.

Az igazi áttörésre ugyan még várni kellett, de nem sokáig: 1930. április 1-én 200.000 Pengő alaptőkével megalakult a Nikotex Rt. a nikotincsökkentés lehetőségeinek kutatására, és a kevesebb káros anyagot tartalmazó termékek kifejlesztésére. Hatalmas lendülettel, rengeteg kutatást követően megkezdődött a Nikotex-termékek gyártása. Ezek valóban kevésbé károsították az egészséget, de ezt még mindig a dohányban lévő nikotin csökkentésével érték el, nem pedig a füstben lévő ártalmas anyagok kiszűrésével.

Kis idő múltán már szinte minden márkából gyártottak sima és Nikotex-változatot is, nem csak cigarettából, hanem szivarból, sőt cigaretta- és pipadohányból is. Ezt tekinthetjük a ma általánosnak mondható „termékcsaládos” rendszer kezdetének, amikor egy márkanév alatt több variáns is létezik, legáltalánosabban erős, gyengébb, könnyű, stb.

Mi több, az évtizedek óta nemzetközinek mondható szín-jelölés is már ekkor körvonalazódni látszott. Az 1935-től gyártott Darling és az 1942-től forgalomban lévő Daru cigarettákból két fajta létezett: az erősebbik piros, az enyhébb pedig kék csomagolásban. Ez ma is így van, de már kiegészülve a világosabb színekkel jelölt még gyengébb, valamint a zöld színű mentolos verziókkal.

Megfelelő reklámhadjárat is készült a Nikotex-termékhez. A kor neves grafikusait (Végh Gusztáv, Bortnyik Sándor, Bíró Mihály, Berény Róbert) kérték fel plakáttervezésre. Ezek a reklámok számolócédulákon is megjelentek, melyek miniatűr reklámként szolgáltak. A számolócédulákat a vendéglátóipar és a kereskedelem a negyvenes évek végéig általánosan használta, és mondani sem kell, hogy majdnem minden iskolás gyerek gyűjtötte. A legkevésbé sem zavarta a dohánygyárakat, hogy ez a gyűjtőkör a fiatal korosztályból kerül ki, hiszen jól tudták: a fogyasztók leendő nemzedékéről van szó.

 

A Nikotex, mint egészségkímélő, sőt védő(!) termék egészen az 50-es évek végéig népszerű maradt, és ezt főleg annak köszönhette, hogy ára alig volt magasabb a hagyományos dohányárunál.

 A másik módszer a káros anyagok csökkentésére a füstszűrő betétek alkalmazása. Ha a Fecske - mint első hazai gyártású filteres cigaretta - 1962-es megjelenésére gondolunk, azt hihetjük, hogy mint sok mindenben, Magyarország ebben is jóval lemaradt a külfölddel szemben, hiszen ott már az '50-es években is gyártottak mai értelemben vett filteres cigarettákat.

Ezzel ellentétben pont egy magyar származású feltalálónak, Boris Aivaz-nak köszönhető a ma használatos füstszűrő létrehozása, aki 1925-ben szabadalmaztatta a krepp papírból készített szűrőt. Ez a találmány felkeltette az osztrák papírgyáros Bunzl-család érdeklődését, akik felfedezték a parányi filterben rejlő hatalmas lehetőségeket. Aivaz Ausztriába költözött a találmány fejlesztése miatt. Sok munka kellett ahhoz, hogy a kezdeti ötletből valóság legyen. Bunzl később Angliában telepedett le, ahol létrehozta a Filtrona elnevezésű gyárát.

1952-ben, a világon elsőként az amerikai Kent márkánál alkalmaztak füstszűrőt, de ez azbeszt-tartalma miatt több kárt okozott, mintha nem is lett volna. További kísérletezés után 1954-ben megjelent a filteres L&M, 1955-től a füstszűrős Marlboro, 1956-tól a mentolos filterrel ellátott Salem márka.

 Azt azonban nem is gondolnánk, hogy hazánk egyáltalán nem maradt le e téren, sőt! 1930-ban vezették be a füstszűrős, vattabetétes Árpád, 1932-ben a Délibáb, 1933-ban a Gerle cigarettát.

Ezzel párhuzamosan füstszűrős cigarettahüvelyek is kerültek forgalomba: FüstOlleschauRaffa ésSempronia néven. Nem tudom - illetve csak sejtem -, hogy a háború után miért ért véget ez a fejlődés. Nem hogy előrelépés nem történt majd' húsz éven át, de szerintem egyenesen hanyatlásnak nevezhető az, ami a magyar dohányárukkal történt 1945 után.

 A Fecskét mindenki "az első magyar füstszűrős cigarettaként" emlegeti. Ez majdnem igaz is: 1962. február 21-én arról adott hírt a Népszabadság, hogy a Lágymányosi Dohánygyárban megkezdődött az első magyar filteres cigaretta, a Fecske gyártása. (Igaz, ez már a második kísérlet volt).

Az elsőről így írt a lap: "Az egyszer már forgalomba hozott Luna annak idején alaposan felkavarta a kedélyeket. A Luna gyártását akkor le is állították, és utasították a dohánygyárakat a kísérletek további folytatására: a filtert ugyanis hazai nyersanyagokból kell előállítani. A kutatómunka végül is sikerrel járt. A vizsgálatok szerint a viszkózából készült magyar filter szűrőképessége eléri a külföldön gyártottakét."

Azonban e siker sem menthette meg a fővárosi dohánygyártást. 1965. szeptember 12-én nyúlfarknyi hírben adta közre az újság, hogy a szalagról lekerülők immár "az utolsó Fecskék Lágymányoson”, hiszen a következő héten végleg befejeződik a cigarettagyártás a fővárosban, és az ottani márkákat a vidéki gyárak közt osztják el.

A lágymányosi gyár bezárását követően további kísérletezés folyt a termék javítása, fejlesztése érdekében. Mindegyik dohánygyár gyártotta ezt a márkát, az egri acetát, a pécsi továbbra is krepp szűrővel.

 A dohányosok egymásnak bizonygatták, hogy miért jobb az egri Fecske a pécsinél és fordítva. A lényeg, hogy innentől kezdve robbanásszerűen nőtt a filteres cigarettát választók aránya, és folyamatosan esett vissza a filter nélküli márkák kereslete. Visszaemlékezve mindenki borzong: pfú, Fecske... Hogy tudtuk azt elszívni? Pedig a fél ország azt szívta. Mindenesetre ez a márka igenis hatalmas előrelépést jelentett a magyar dohánygyártás és dohányzás történetében. Kár, hogy 1962-ig kellett várni rá.

 1964-ben több újítás is napvilágot látott: megjelent a Fecske után a második filteres cigaretta Totonéven. Kisebb botrány kerekedett belőle, mert a Toto védett, osztrák márkanév volt, így át kellett keresztelniLottóra.

Szintén 1964-hez köthető egy másik mérföldkő: a hazánkban korábban kizárólagos, 67 mm-es mellett megjelent a nemzetközileg csak „king size”-ként emlegetett 80 mm-es cigarettahossz. A Lágymányosi Dohánygyárból került ki 8 Ft-os áron az új, filteres Velence cigaretta.

 A dohányzásellenesség fokozódása miatt további kísérletek folytak, hogy még alacsonyabb károsanyag-tartalmú cigarettákat tudjanak előállítani.

1970-ben hozták forgalomba a hosszú, füstszűrős Románc cigarettát, mely erőssége ellenére sokáig az egyike volt a legkedveltebb márkáknak.

1972-ben, a Debreceni Dohánygyár fejlesztéseképp megjelent az akkor már ötvenéves múltra visszatekintő Symphonia márka filteres változata, mely hamar nagy népszerűségre tett szert.

 1972-ben, a 10 darabos csomagban forgalomba hozott Tabán cigarettánál már szenes filtert alkalmaztak, de ennek ellenére 1,7 mg kátrányt tartalmazott szálanként a napjainkban átlagosnak mondható 0,6 mg-mal szemben. (A Sopianae 1,1, a Symphonia 1,2 mg-ot.)

1973-ban a boltokba került a konkurencia Sopianae néven, a Pécsi Dohánygyár kutatásainak köszönhetően. Ez igazi újdonság volt, a gyár saját fejlesztésű aktívszenes acetát filterével készült.

 1974-ben, a Budapesti Nemzetközi Vásáron mutatták be a Hosszú Fecskét, mely szintén 80 mm hosszú volt, és filter része is duplájára növekedett.

Az ezt követő években tovább erősödött a Fecske megjelenésekor megkezdődött tendencia. Még többen tértek át a filteres cigarettákra, bár a piac kissé átalakult, a Fecske kereslete csökkent, a két vezető márka évtizedeken át a Sopianae és a Symphonia lett. Ezt az elért pozíciót a gyártók nem hagyhatták veszni, így tovább kutattak, és folyamatosan jelentek meg az újabb, egyre kevesebb nikotint és kátrányt tartalmazó variánsok: kék és sárga Symphonia, Junior és Lady Sopianae.

 1976-ban kifejezetten az új elvárásoknak megfelelően, a kisebb kockázatot jelentő dohányzás jegyében új termékcsalád kezdett kibontakozni Helikon néven. Alacsony nikotin- és kátránytartalmú termékeket kívántak előállítani az Egri Dohánygyár kutatói. Méltatlan módon mára egyetlen variánst kivéve megszűntették a márkát, pedig rövid időn belül nagyon nagy fejlődést ért el, az ezredfordulóra mind kívül-belül egy valóban nemzetközi színvonalú márkává nőtte ki magát.

1978-ban új módszer jelent meg az ártalmak csökkentésére, ami a ma használatos, úgynevezett filter-ventilláció elődjének tekinthető. A Délibáb cigaretta „klíma-zónával” készült, ami annyit jelent, hogy a cigaretta filterhez közeli részen, körben, egy sávban apró lyukak voltak. Ennek haszna, hogy szíváskor, nem csak a cigarettából szippantunk, hanem az apró lukakon keresztül plusz levegő áramlik be, némi füst pedig ki. Így levegővel higított füst kerül a szervezetbe. Ezt a módszert ma is alkalmazzák majd minden márkánál, csak most már nem a dohánnyal töltött részen, hanem a filteren találhatóak a lézerrel égetett lyukak.

 Ezalatt persze tovább folytak a kutatások, próbáltak még többet újítani, de sok ilyen törekvés hamar kudarcba fulladt.

A „keresztáramú filterrel” ellátott Super és Novus cigaretta nem hozta meg a várt sikert. Nagy újításnak számított, de a „lyukas” filterrel nem barátkoztak meg a fogyasztók.

 

1986-ban a pécsi gyár újításaként a füstszűrőbe C-vitamint is tettek, ami megköti a nikotin nagy részét. Ez sem volt hosszú életű, már megjelenésekor támadás érte, megtévesztőnek titulálták, miszerint azt hihetik a fogyasztók, hogy nem hogy nem káros, hanem kifejezetten egészséges a vitaminos cigaretta.

 1993-tól a Sopianae márka vett nagy lendületet és kezdte kialakítani nemzetközileg elfogadott mintára a saját termékcsaládját, amikor az alap, barna változat mellett megjelent a kék színű Lights, 1996-ban a világoskék Extra Lights, 1999-ben a halványkék Ultra Lights, 2002-ben pedig a lehető legalacsonyabb, csupán 1 mg kátrányt tartalmazó változat. Ezek, a megkülönböztetést segítendő eltérő színű, de a márka imázsát erősítő azonos grafikájú dobozokban kerültek forgalomba.

1999-ben az egykor szebb napokat is megélt Symphonia márka dobott piacra egy új termékcsaládot, Makrofilter fantázianéven. A „kiöregedett” fogyasztók helyére modern külsejével próbálta elcsábítani a fiatalabb korosztályt – sajnos sikertelenül. Ennél a fajtánál, teljesen új rendszerű filtert alkalmaztak. Füstszűrője többszörösen összetett volt, a dohánnyal töltött részhez közelebb egy normál, a cigaretta végén egy két részből álló szűrő volt. Egy puhább anyagú kis rúd középen, amit körülvett egy sokkal tömörebb, keményebb gyűrűszerű rész. Minden próbálkozás ellenére nem aratott sikert, és 2004-ben megszűnt.

 Úgy tűnik, az elmúlt száz év alatt minden lehetséges módszert kipróbáltak a dohányzás ártalmainak csökkentésére. Vegyi úton történő nikotin elvonástól kezdve különböző anyagokból készült filtereken át, a filterhez adott legkülönfélébb adalékanyagok hozzáadásáig. Ugyan a kutatók szerint a könnyebb cigaretták még károsabbak az egészségre, mint erősebb társaik, mert a gyengébb füstöt mélyebbre szívják és tovább tartják tüdejükben a dohányosok, valamint a filteren csak az apróbb részecskék jutnak át, és ezek még mélyebbre jutnak a tüdő legapróbb léghólyagocskáiig.

 Mindenesetre hatalmas az elért fejlődés. Az ötvenes években forgalomban lévő cigaretták még 40 mg kátrányt és 3 mg nikotint tartalmaztak. Ezek az értékek a 80-as évekre 20-24, illetve 1,3-1,5 mg-ra csökkentek.

Manapság minden fontosabb márkának van 1 mg kátrányt és 0,1 mg nikotint tartalmazó variánsa, ráadásul ma már felső korlátja van a cigaretták kátrány –és nikotintartalmának. Magyarországon a 36/1996. (XII. 11.) FM-NM-IKIM együttes rendelet „A dohánytermékek előállításáról, forgalmazásáról és ellenőrzéséről” 1996. december 21-én lépett hatályba, figyelembe véve az európai direktívákat. Az ún. „dohányrendelet” a cigaretták kátránytartalmának csökkentésére az alábbi „menetrendet” irányozta elő:

A cigaretták kátránytartalma cigarettánként nem lehet több mint 
20 mg 1998. december 31-ig, 
18 mg 1998. december 31-től 
15 mg 2000. december 31-től 
12 mg 2006. december 31-től

A hazai cigarettagyártás ennek a követelménynek, mely a későbbiekben tovább szigorodott, maximálisan eleget tett, hiszen az 1994-es adatok szerint a vizsgált mintáknak csak 13,7 %-a volt 18 mg/cigaretta kátránytartalom feletti és ez a szám 1995-ben 6,7 %.-ra csökken

Az Európai Unióhoz való csatlakozás közeledtével az európai direktívák változását a hazai rendeletek egyre jobban figyelembe vették. A 86/2003. (VII. 24) FVM-ESZCSM-GKM együttes rendelet a korábbi „dohányrendeletben” foglalt „menetrendet” a cigaretták kátránytartalmára vonatkozóan módosította és az akkor érvényben levő európai uniós normákat alkalmazva a kátránytartalom mellett a nikotin és szénmonoxid tartalmat is szabályozta. Ennek megfelelően 2004. január 1-től a cigaretta főfüstje nem tartalmazhat cigarettánként többet, mint 10 mg kátrányt, 1 mg nikotint, 10 mg szénmonoxidot.

Az előírás napjainkban is érvényes, összhangban az uniós elvárásokkal.

Az első füstszűrős „tömeggyártmány” a Fecske cigaretta 1962-es megjelenésétől eltelt közel ötven évet áttekintve elmondhatjuk, hogy a hazai kutatók, gyártmányfejlesztők és gyártásfejlesztő műszaki szakemberek erőfeszítése igen komoly eredményt ért el. Folyamatosan csökkentve a dohányosok szervezetét érintő fiziológiai hatást, hazai cigaretta márkáink nem csak megjelenésükben, hanem füsthozamukat tekintve is megfelelnek a nemzetközi színvonalnak.

 

Forrás: www.dohanymuzeum.hu

(Ezúton is elnézést az oldal készítőjétől, hogy forrásmegjelölés nélkül került ide az általa írt cikk!)

Szerző: Smokerboy  2011.02.16. 20:42 2 komment

 A "dohányzásnak" ez a fajtája a XXI. század vívmánya. Lényege, hogy egy elektronikus porlasztó a levegő páratartalmából és nikotinkoncentrátumból generál vízgőzt, ami a nikotinon kívül semmilyen káros anyagot nem tartalmaz. A készülék kapható cigi, szivar és pipa változatban is. A termékhez kaphatók különböző nikotintartalmú és ízesítésű patronok, valamint utántöltők. Többnyire a dohányzásról leszokni akaróknak ajánlják a készülék használatát. A többi módszerrel szemben előnye, hogy a meggyújtást és az elnyomást kivéve megmarad a dohányzás teljes szertartása. 

Szerző: Smokerboy  2011.02.14. 20:15 1 komment

A szivar tekintélyt, méltóságot, stílusosságot kölcsönöz fogyasztójának.  Először az 1760-as években, az Egyesült Államokban jelent meg a szivar Israel Putnam révén, aki Kubából hazatérve hozott havannai szivarokat. Az úri férfiak körében hamar elterjedt a dohányzásnak ez a formája. 

A szivar felépítése: 

1) Buroklevél: ez adja meg a szivar kinézetét, a burokleveleket a többitől külön erjesztik, hogy ne sérüljenek, gyűrődjenek. A speciális eljárásnak köszönhetően nyeri el aromáját és tartja meg rugalmasságát. Minél tovább érlelik, annál jobb lesz a minősége (általában 1-2 évig tartó folyamat). 

2) Kötőlevél: Ez a levél tartja össze az elkészített szivart, általában felső, keskeny dohánylevelekből készítik. 

3) Tölteléklevél: A buroklevelek közti területet töltik meg a tölteléklevelekkel. A szivar méretétől függően 3-4 levelet külön-külön meghajtogatnak, ezzel biztosítva közöttük a füst útját. A dohánypalánta tetején lévő ligero levél csak a szivar közepébe kerülhet, mivel a sok napsütéstől igen aromás, és nehezeben ég. Az enyhébb izű, középső seco, illetve az alsó, gyenge izű és gyorsabban égő volado levél kerülhet még a töltelékhez. A ligero, seco és volado levelek kombinációja határozza meg az elkészülő szivar aromáját, égési sebességét, szelelését és minőségét.

A szivar sodrása: A dohánypalánta tetején lévő ligero levél csak a szivar közepébe kerülhet, mivel a sok napsütéstől igen aromás, és nehezeben ég. Az enyhébb izű, középső seco, illetve az alsó, gyenge izű és gyorsabban égő volado levél kerülhet még a töltelékhez. A ligero, seco és volado levelek kombinációja határozza meg az elkészülő szivar aromáját, égési sebességét, szelelését és minőségét.

Szerző: Smokerboy  2011.02.12. 20:42 Szólj hozzá!

 A snüssz (snus)

A snus őrölt nedves dohánytermék, ami a dohányon és vízen kívül sót (Na2CO3=szóda) és snustől függő aromát tartalmaz. A szájba, az alsó vagy a felső ínyhez kell helyezni. A száj nyálkahártyáján keresztül jut a snusből nikotin a szervezetbe. A nikotin önmagában nem karcinogén anyag. Ez a módszer, legalábbis a környezetre, nem annyira káros, mint a cigarettázás. A snüsszöléstől szájrák alakulhat ki. Gyakran papír-zsebkendőbe rakják, illetve kaphatók teafilterhez hasonló, apró filteres változatok is, így kisebb a szájrák kialakulásának a lehetősége.

A filteres változat használata Svédországban elterjedt dohányzási forma. Az ömlesztett változatot főleg az arab országokban használják. Magyarországon, mint az összes EU-s országban (kivétel Svédország) a dohányzásnak ez a formája tiltott (azonban néhány helyen beszerezhető, és már egy webshop is specializálódott erre a termékre: http://www.snusshop.hu/). 

Egészségkárosító hatásáról már évek óta viták folynak. Hasonlóan a vizipipához, ezzel a termékkel kapcsolatban is két álláspont van: az egyik szerint rendkívül káros, a másik szerint pedig az elégő dohánytermékekhez képest ártalmatlan. Utoljára egy amerikai orvosi kutatást olvastam ebben a témakörben, ami hitelesnek tűnt: eszerint a régi gyártási módszerrel készült termékek valóban károsak voltak, viszont mióta alkalmazzák a pasztörizációs folyamatot a gyártásban, az egészségkárosító hatás a töredékére csökkent. Egy magyar vélemény (bár kérdéses, hogy egy dohánygyártótól mennyire hiteles ilyet olvasni): http://www.bat.hu/group/sites/BAT_82BLKL.nsf/vwPagesWebLive/DO82BLTF?opendocument&SKN=1

Ezzel kapcsolatban mindenkinek eltérő a véleménye, azonban egy biztos: a környezetre egyáltalán nem káros, a fogyasztóra nézve pedig a dohányzás összes formája  ártalmas.

Szerző: Smokerboy  2011.02.12. 10:19 Szólj hozzá!

 Ősidők óta ismerte és alkalmazta az ember a füstöt, füstölést, mint kultikus szertartások kellékét, és mint gyógyító eljárást. Európában, Ázsiában, Afrikában jóval az írott történelem kezdetei előtt perzselt, égetett az ember különféle anyagokat füstjük illatáért, vélt vagy valós élettani hatásukért. Az ég felé emelkedő illatos füst, mint az isteneknek szánt áldozat, máig is továbbélő része sok vallási, kultikus ceremóniának. A különféle gyógynövények, gyökerek és állati eredetű anyagok füstjének belélegzése a sámánok, varázslók, vajákosok gyógyeljárásai közt kapott helyet. (Érdekes lenne megvizsgálni a kérdést, hogy mennyiben váltak elődeivé az inhalálásnak.) Magas kulturális fejlettséget elért civilizációkban, mint például Mezopotámiában, már szigorúan előírt rendje volt a füstáldozatoknak. Füstöltek az egyiptomiak is. Mi több; Ekhnaton fáraó sírjában pipa formájú füstölő szerkezeteket találtak, használatukat illetően azonban csak találgatásokra vagyunk utalva. A görögök és a rómaiak is átvették a füstáldozatot, vallásuknak, világképüknek jobban megfelelő formába öltöztették. Valószínű, hogy ez időben vette kezdetét - az ismert világban és az ismert történelemben - a füst egy másféle, nem csak vallási, vagy gyógyászati célú alkalmazása. Görög szerzők írnak róla, hogy Pythia, a Delfiben lévő szenthely nagyhírű jósnője füstöt használt szertartásai során, mely füst "elengedhetetlen kellék volt", s gyaníthatjuk, hogy ennek segítségével "került kapcsolatba az Istenekkel". (És persze az orákulumot körüllengő füst nagyban hozzájárult a szertartások misztikus hangulatához is.) Feltételezhető, hogy valamely bódító hatású anyag, vagy anyagok használatáról van szó. Hippokratész, az "orvostudomány atyja" négyszáz évvel Krisztus előtt, különböző gyógynövények füstjének belélegzését ajánlotta bizonyos női betegségek gyógyítására, és lókörömfű, azaz martilapu, füstjét makacs köhögés és asztma ellen. (Érdekességként: a martilapu latin neve Tussilago farfara, ami körülbelül annyit jelent; "köhögést elűző".) Hérodotosz leírja a Fekete tenger keleti és déli partjai környékén élő szkíták (szittyák) egy különös szokását: tűzbe vetett, vagy felhevített köveken perzselt, szárított kenderlevél és mag füstjét lélegezték be, és lettek mámorossá tőle, "... mint a görögök a bortól". Plutarkhosz, majd idősebb Plíniusz is írt a füst, füstölés ilyen és ehhez hasonló előfordulásáról, alkalmazásáról.

 

De sehol nem említik a dohányt. Az ismert legrégibb szanszkrit és héber szövegekben nincs szó róla. Sem az eddig megfejtett egyiptomi hieroglifákban. Nem említi a Biblia és a Korán sem. Teljesen bizonyos, hogy a középkórban sem Európában, sem az ismert világban sehol utalás nincs reá, sehol semmi nyoma. 1492. október 12-én Kolumbusz Kristóf kikötött a Bahama szigetek egyikén, a mai Wetling Island-on. (Az őslakosok Guanaham-nak hívták szigetüket.) Az ismeretlen, különös idegeneket barátsággal fogadó bennszülöttektől válogatottan finom gyümölcsöket és egyéb ajándékokat kaptak, többek közt "néhány száraz levelet, melyek valami ismeretlen oknál fogva nagy értéket kell képviseljenek", írta Kolumbusz Kristóf naplójába. Rendeltetésükről sem ő, sem emberei nem tudtak semmit. Másfél hónap múltán Kuba szigetén kaptak először útmutatást a száraz levelek használatához, alkalmazásához. Abban a hitben, hogy Ázsia keleti partjaira érkezett, Kolumbusz kisebb expedíciót indított útra a szigeten, hogy felvegyék a kapcsolatot az ország uralkodójával, és ami még ennél is fontosabb: derítsék fel hol, hogyan, és mennyi aranyra tudnak szert tenni. Az egyik résztvevő - bizonyos Luis de Torres - beszélt héberül, arabul, és jártas volt a káldeus nyelvben is, melyeknek egy esetleges kapcsolatteremtés esetén hasznát látni vélték. Az expedíció két hétig volt távol, s dolga végezetlenül tért vissza. Nem találkoztak semmiféle uralkodóval, és aranynak színét sem látták. Ellenben érdekes dolgokat meséltek a bennszülöttekkel való találkozásaikról, sosem látott különös szokásokról. Egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó beszámolójuk az volt, melyben az említett "száraz levelek" felhasználásának módját ismertették. Látták ugyanis, amint a bennszülöttek megnedvesített egész levelekre (vagy, az európaiak előtt akkor még ismeretlen kukoricacsuhéba) sodorták az apróra vágott vagy tört leveleket, az így fórmált rúd egyik végét parázzsal felizzították, majd a másik végét szájukhoz emelve megszívták, hogy a parazsat ekként életben tartsák, és a füstöt pedig "megitták", majd orrukon és szájukon kifújták! Így kezdődött az európai ember ismeretsége a dohánnyal, s annak felhasználásával. Teljes egészében érthetetlennek tűnt azonban e fura szokás oka, célja, értelme. Mindezen "pogány praktikáknak" egyéb módjait is megfigyelték: néhány bennszülött ujjnyi vastagságú rudat facsart a levelekből, majd egy darabot leharapott belőle, s anélkül, hogy lenyelte volna, hosszú időn át rágta, őrölte a szájában. Voltak olyanok, akik a száraz leveleket porrá törték, s a port orrukba felszippantották. Majd megint mások az apróra vágott vagy morzsolt leveleket egy fából készült cső egyik - kissé öblösre vájt - végébe tömték, s meggyújtva azt, a cső másik végén szívták a füstöt. Olyat is láttak, hogy némelyek kétágú villában végződő facsövet használtak e célra, s a két ágat az orrnyílásaikba helyezve az orrukon keresztül szívták a füstöt. Ezeket a szerkezeteket "tobago"-nak, vagy "tobaco"-nak hívták, s ez a szó ment át később a spanyol nyelvbe a dohány neveként.

Kolumbuszt azonban a legkevésbé sem érdekelte az új, eddig ismeretlen növény, s annak felhasználási módjai. Három karavelljén tudóst nem vitt magával, hiszen ő Indiába akart utazni, s arannyal megrakodva hazatérni. Egy új kontinens, egy új világ felfedezése nem szerepelt kitűzött céljai között. (Nincs rá bizonyíték, s egyáltalán nem is valószínű, hogy erről az útjukról a felfedezők hoztak volna magukkal dohány palántát, vagy magokat.) Így azután jó néhány évtized kellett még elmúljon, amíg a dohány megkezdte hódító útját Európában, s a világ keleti felén. Egy rövid anekdota a kezdetek kezdetéről: Kolumbusz második útján az expedíció egyik résztvevője, bizonyos Rodrigo de Jeres nevű fedélzetmester az Antillákon "rászokott" a bennszülöttektől ellesett füstölésre, s hazatérve szülővárosába, Ayamontéba, családja, ismerősei és a kisváros lakóinak megrökönyödésére serényen eregette a füstöt. A jóemberek, abbéli félelmükben, hogy a tengerészt az ördög szállta meg, az inkvizíció kezére adták. Hosszú esztendőkig tartó "kivizsgálás" után, - melynek során sikeresen kiűzték belőle a Sátánt - a börtönből szabadulva igencsak meglepődött vígan pöfékelő polgártársai láttán, időközben ugyanis a dohányzás elfogadott szokássá vált.

A Kolumbuszt követő hódítók, akik Mexikóban magasan fejlett azték civilizációval találkoztak, már egy kifinomultabb dohánykultúráról számoltak be. Míg a partvidéken durvább, erősebb fajtájút ismerték és használtak, a földrész belsejében egy gyengébb, kellemesebb, nemesebb, inkább élvezhető dohányt termesztettek. (Az előbbit Nicotiana rustica-nak hívjuk, az utóbbinak Nicotiana tabacum a neve.) A dohányt itt már nem csak élvezeti cikként használták, hanem mint gyógyító növényt is. Például nehezen gyógyuló vagy fertőzött sebekre felmelegített zöld dohánylevelekből készült pakolást raktak, s a seb rendszerint szépen gyógyult. Hasonló pakolásokkal, borogatásokkal kezeltek sok egyéb bőrproblémát, sőt kelést is. Egy más alkalmazása volt, hogy nátha, megfázás, fejfájás ellen porrá tört dohánnyal tömték tele az orrukat, s valósággal "kitüsszögték" magukból a bajt. Természetesen nem hiányzott a dohány a vallási ceremóniáikból sem, különféle füstölések és füstáldozatok fórmájában. Csatába induló harcosaikra füstöt fújtak, hogy sebezhetetlenek legyenek. Néhol a halászok pár marék dohányt szórtak a vízbe, minél nagyobb zsákmányt remélve ettől. Nem tudjuk, hogy a dohány használata Amerikában milyen régi, tény azonban, hogy az aztékok előtt virágzó maya kultúrában már elterjedt volt. (A mayák birodalma a mai Guatemala és Mexikó területén volt, fénykorát Krisztus utáni 500-as években élte) Észak-Amerikában a Mississippi folyó völgyében végzett ásatások során nagyon sok pipa került elő. Találtak különböző korokból való pipákat fából, agyagból, kőből, még csontból is, bizonyítékául annak, hogy a dohányzást nagyon régen ismerték ezeken a területeken is. 1496-ban egy bizonyos Ramon Pane nevű szerzetes majd egy esztendőt töltött Santo Domingo szigetén, az első szakszerű leírást az új földrészen szerzett, dohánnyal, dohányzással kapcsolatos tapasztalatairól 1497-ben o adta közzé. A mohácsi csata évében, 1526-ban Oviedo y Valdés, aki hosszú időt szolgált a Nyugat Indiai szigeteken, publikált igen pontos, részletes leírást a dohányról, általa tapasztalt dohányzási szokásokról. E művek legkisebb visszhangot sem keltettek, hiszen jobb esetben is csak távoli őserdők egzotikus növényét látták a dohányban. Lassanként azonban hírek kezdtek terjengeni arról, hogy figyelemre méltó növényt fedeztek fel az Újvilágban, mely alkalmasnak tűnik úgyszólván minden fajta kór, betegség gyógyítására, és aminek használata "megújítja az életerőt". Nagy szenzációt a dolog még ekkor sem keltett, hiszen az új földrész felfedezésének ténye lényegesen nagyobb jelentőséggel bírt.

Kissé bővebben kell szóljunk egy másik leírásról, amit Jacques Cartie francia felfedező publikált 1538-ban. Az észak amerikai "indiánok" (mert akkor már így említették a bennszülötteket) életéről, szokásairól, többek közt a pipázásról, ahhoz kapcsolódó ceremóniákról is részletesen írt. Megfigyeléseit második kanadai útján 1535-36-ban tette az irokéz indiánoknál. Hosszabb ideig élt táborukban, megtanulta nyelvüket, részletes, hiteles beszámolót irt az általa megismert törzsek, társadalmak életéről. Ott, az amerikai kontinensen, Mexikótól északra fejlődött ki a maihoz leginkább hasonló pipázási "módszer", vagy inkább "rendszer". Bár a dohányzás túlnyomórészt kultikus jellegű volt, éltek vele a mindennapi életben is. Jól konstruált, szépen díszített, faragott pipákat használtak. Csak férfiak dohányoztak, pipájuk fontos felszerelési tárgyuk volt, amitől halálukkor sem akartak megválni. Megesett, hogy elfelejtették a halott harcossal együtt temetni fegyvereit, de pipáját soha. A pipafüstöt szentnek tartották, egyenesen a Nagy Szellemtől valónak. Mondáik szerint ugyanis, amikor Manitou, ("... a Teremtés Ura, akinek lábnyomából kél fel a Nap, s akinek ujjait a folyók folyása követi ...") megelégelte a törzsek háborúskodását, alászállt a földre, egy hatalmas vörös sziklából letört egy darabot, abból pipát faragott, s annak füstjével hívta egybe valamennyi törzs vezetőit. Az egybegyűlt főnököknek azután szózatot tartott, melyben megrótta őket túlzott harciasságukért és békességre buzdított. Befejezésként, mielőtt szféráiba visszatért, elszívatott velük egy pipa dohányt, s attól fogva szent volt a béke. Lehet. Bizonyos azonban, hogy a legtöbbre becsült, legértékesebb, legszebben megmunkált pipák mindenkor abból a bizonyos Vörös Sziklából készültek. (A környéket ma is Pipestone Quarry-nek hívják) És ezek közül a pipák közül került ki a törzs békepipája. A közös pipázásnak nagy jelentőséget tulajdonítottak, komolyan vették a hozzá kapcsolódó szokásokat, szabályokat. Jelentős dolgokban hozott döntések esetén, fontos megegyezések alkalmával a tárgyaló felek együtt szívtak el egy pipát, a felszálló füst tanúsította a Mennybéli előtt, hogy a megegyezések mintegy megpecsételtettek. Főben járó vétségnek, nyilvánvaló szentségtörésnek minősült egy ilyképpen szentesített egyezség megszegése. Kiemelt fontossága, különleges jelentősége volt a Békepipának, és ekkor figyelt fel arra először az európai ember, hogy milyen nagy barátság és megbecsülés jele a dohánnyal való megajándékozás, az együtt való pipálás a bennszülöttek szokásrendszerében. Jaques Cartier révén került tehát először Európába és az európai irodalomba a Békepipa fogalma.

Minden valószínűség szerint Cortez és emberei voltak, akik az első dohány palántákat Európába hozták, majd az 1500-as évek közepe táján megjelentek a már magról szaporított palánták Portugáliában és Spanyolországban. Csaknem kizárólag mint dísz- és gyógynövényt termesztették, orvosok, patikusok, borbélyok alkalmazták, főzeteket, kenőcsöket, porokat készítettek belőle, s természetesen ajánlották készítményeiket az elképzelhető legkülönfélébb bajokra. Még kolera és pestis ellen is hatásosnak tartották. Ennek ellenére szó sincs jelentősebb mértékű termelésről, a dohányipar még Csipkerózsika álmát alussza. 1559-ben diplomáciai küldetéssel Lisszabonba érkezik Jean Nicot, a francia udvar, de elsősorban a királyné, Medici Katalin (II Ferenc király anyja, aki mellesleg felelős volt a hírhedt Szent Bertalan éji vérengzésekért) személyes küldötteként, hogy egy esetleges házasságot a két királyi ház között elősegítsen. Szorgalmasan tette tisztelgő látogatásait a nobilitásoknál, s igyekezett új, előnyös ismeretségeket kötni, segítő jóakarókra szert tenni. Ismeretséget kötött, majd barátságba került kora egyik leghíresebb polihisztorával, Damien de Goëssel, aki valamely fogadás alkalmával kertjében megmutatta neki dohánypalántáit, s elragadtatva mesélt a csodás növényről. Botanika után maga is érdeklődő lévén, Nicot is termeszteni kezdte kis konyhakertjében, kipróbálta, s meggyőződött annak tényleges gyógyító hatásáról. Hazatérve a párizsi udvarba serényen szorgalmazta "felfedezése" alkalmazását, széles körű terjesztését. A királynő lelkes híve volt mindenféle gyógyító kuruzslásnak, babonának, szívesen élt minden új, néha tán még misztikus gyógy-kúrákkal is. Éppen ezidőben kínozta makacs, gyakran visszatérő fejfájás, migrén, minek is felettébb nagy hatása lett a dohány használatára, elterjedésére, elismert, keresett gyógynövénnyé válásában. Az történt ugyanis, hogy Nicot saját kezűleg készített egy szelencényi dohányport, s be is mutatta a királyi anyának, hogyan kell azt az orrba felszippantva használni. A kezelés eredményes lett, a burnót enyhített a királyné szenvedésein. Elgondolkodhatunk azon, vajh ennek tudható e be, hogy kevésre rá majd az egész udvartartás, egymással versenyezve, (és nem kizárólag egészségügyi okokból) serényen burnótozott, s e szenvedély lassan országszerte elterjedt. A francia udvarban a burnótozás kifinomult ceremóniává fejlődött, s lett divat nemcsak az arisztokrácia és az őket majmoló polgárság, hanem még a papság köreiben is. Nicot nagy energiát, sok munkát fektetett a dohány nagyszerű gyógyító hatásának népszerűsítésébe, termesztésébe és használatának terjesztésébe. De kizárólag mint gyógynövényt, soha nem szorgalmazta, még csak nem is említette a dohány füstjének alkalmazhatóságát. (Új nevet is adott neki: l'herbe de la Reine, Királyné-növény, fűszer.) A Libault testvérek 1570-ben megjelent könyve a földművelésről már "Nicotiana" néven említi a dohányt, annak "első felfedezője után". Az után, hogy Linné 1753-ban ezen a néven vette be híres füvészkönyvébe, a Species Plantarum-ba, ez lett a növénynek is és alkaloidjának is tudományos elnevezése.

 

Hogy Angliába mikor és hogyan került a dohány, nem tudni. Az angolok nem érdeklődtek különösebben gyógynövényként való felhasználása iránt, annál inkább megbecsült lett mint élvezeti cikk, 1565 és 1590 közt kezdett terjedni elsősorban pipázás fórmájában. Az első angol pipások bizonyára tengerészek lehettek, akik a füstölést és hozzávalókat a spanyoloktól vették át, találóbb volna a "vették el" kifejezés, minthogy alkalmasint nem a legbarátságosabb körülmények közt, lévén riválisok voltak a "hét tengereken".

Egyike ezen első pipásoknak sir Walter Raleigh, költő, admirális, a királyi udvar kedvelt személyisége. 1584-ben Erzsébet királynétól megbízást kapott Észak-Amerikai gyarmatok létesítésére. Két esztendeig élt Amerikában, megalapította Virginia tartományt, és rászokott a pipára. Lévén expedíciója hiányosan felszerelt, emberei gyakorlatlanok, a felmerült nehézségek a számítottnál előbb hazatérésre kényszerítették. Megjegyzendő, hogy ő volt aki először vitt magával Britanniába, Írországba burgonyát, s bár elsősorban dísznövénynek, nem élelmiszernek, meghonosítására első lépést ő tette. Szerény sikerei ellenére sem lett kegyvesztett, továbbra is fontos udvari pozícióban volt. Pompás palotájában "smoking partyes", dohányzó összejöveteleket adott, s ezek során, mint meggyőződéses pipás agitált a pipázás ügyéért. Érdekes anekdota szól arról is, hogy miképpen segítette elő ez a rendkívül éles elméjű férfiú a pipázás udvari körökben történő elfogadtatását. Erzsébet királynő bár meg nem tiltotta, de nehezen viselte, hogy az Udvar tagjai pipáljanak. Az ö jelenlétében pedig senki nem füstölhetett. A história szerint Raleigh fogadást ajánlott Erzsébetnek, hogy ha ő pontosan meg tudja mérni az általa egy tömetből kifújt füst súlyát, hát Erzsébet elnézőbb lesz a füstölés s a füstölők iránt, plusz még tekintélyes summa üti a markát, aranyban. Erzsébet állta a fogadást, naná, hiszen ekkorát lódítani, hogy valaki lemérje a füstöt, az azért stílus, királynői körökben is megállja a helyét. Na, megtömte a lord a pipáját, s odacitáltatta az udvari patikáriust a legérzékenyebb mérlegével egyetemben üstöllést. A tömött pipát lemérték, majd a kópé lord szép kényelmesen, a Királynő s az egész udvar jelenlétében komótosan végigszívta a tömetet. Mikor végzett, odaadta a patikáriusnak, hogy az újfent mérné le a pipát, merthogy az előbbihez való különbözet pedig az elfújt füst súlya. Erzsébet nagyot derült, értette a tréfát, s megjegyezte, hogy ilyen könnyű valamiért még sosem fizetett ilyen nehéz árat, majd saját kezűleg adta át Sir Walternek az aranyakat, s azon túl a koronatanács kivételével szabad volt a dohányzás az udvarnál. Példáját követve az udvar rövid idő alatt átvette az új módit. Nem telt bele két év, s aki csak megengedhette magának Britanniában, mind pipázott. Jókora igény, kereslet támadt a dohányra, az ország déli részén importált palántákkal és maggal ültetvényeket hoztak létre, de az itt termelt dohány minősége bizony még csak meg sem közelítette a Virginiából behozottét. Megnőtt a dohánybehozatal, különféle eljárásokkal próbálták a hazai termés minőségét javítani, kialakulóban volt a dohányipar. 1603-ban I. Jakab került a trónra, aki ádáz ellensége volt Raleighnek. Bizonyára ennek is szerepe volt abban, hogy trónra lépésétől kezdve harcolt a dohány ellen, használatát károsnak minősítette, pamfletet írt és adott ki "Misocapnus", Füstgyűlölő, címen. Ö az első uralkodó, aki megadóztatta a dohányt. Kohólt vádak alapján bebörtönözte sir Waltert, (aki fogságának tizenhárom esztendejében aktív írói munkásságot folytatott) végül bakó kezére juttatta. Az elítélt főúr utolsó kívánsága magától értetődően az volt, hogy egy utolsó pipát békében elszívhasson. A Wallace gyűjteményben, Londonban, -Herford House, a Manchaster Square-en nem messze Sherlock Holmes Baker Streeti "lakásától"- ma is őrzik egy bőrtokban kedvenc agyagpipáit. A selyem bélésen latin nyelvű írás tudatja: "Ez volt társam legkeservesebb éveimben". (Az eredeti idézet Cicerótól: Comes meus fuit illo miserrimo tempore.)

Spanyolországból, Franciaországból és Angliából azután mint valami járvány terjedt a dohány és használata Európa többi országában. Ezt a gyors ütemű terjedést nagyban segítette a sir Walter Raleigh halálának évében, 1618-ban kirobbant Harmincéves háború. A felvonuló hadnép közt mindegyik táborban szép számmal voltak zsoldosok, kalandorok -ezek közt is első sorban skótok- akik buzgón hódoltak a hazájukban ekkorra már nagy teret hódított szenvedélynek: dohányoztak. Nem kellett hosszú idő, hogy szokásukat átvegyék bajtársaik, sőt ellenfeleik is, s általánossá vált a dohányzás ütközetek előtt és után. Felismerték a dohányfüst s pipázás ceremóniájának nyugtató hatását, s egyre több vitéz kerített magának pipát, dohányt a kupa bora, söre mellé. Hírtelen nagy keletje lett az agyagpipának, ez lett a legáltalánosabban használt, elterjedt fajta. Könnyen, gyorsan, nagy tömegben előállítható, egyszerűen beszerezhető alapanyagból, jól ismert, hatékony technológiával. Ezáltal olcsó, a társadalom széles rétegei számára hozzáférhető mindennapos használati cikké vált az agyagpipa. A választék magától értetődően jókora volt. Rövid, egy darabból készült pipáktól a hosszú, egészen a hasig lelógó, több részből összeállított típusokig minden féle-fajta előfordult, egyszerű, dísztelen, olcsó pipáktól a szépen díszített remekművekig egyaránt. A vonuló hadak mellett azután a lakosság is egyre nagyobb mértékben hódolt az új, "nemes szenvedélynek". A kiváltságosok költséges passziója lassanként a széles néptömegek kedvenc időtöltésévé vált. Egyre nagyobb sebességgel, mind szélesebb körökben terjedt, ahol csak füstölni lehetett mindenütt füstöltek, még a templomban a misék alatt is. Városrendezések és ásatások során előkerülő, ez időkből való leletek közt mindig nagy mennyiségű agyagpipa fordul elő, ami egyrészt mutatja, mennyire elterjedt Európában a használata, másrészt abból adódik, hogy bizony igen kényes, törékeny jószág is egy ilyen szerszám. Érdemes itt megjegyezni, hogy előállítása során ma is lényegében ugyanolyan anyagokat és ugyanazt a technológiát használják mint majd' négyszáz évvel ezelőtt. Használhatóságának legjobb bizonyítéka, hogy egészen az első világháború előtti időkig uralta a piacot, s bár népszerűsége azóta nagyot csökkent, -ma már jobbára csak kuriozitás- továbbra is gyártják, kapható, pipás körökben lelkes hívei vannak.

Ez időkben dohányfajtákból számottevő választék nem volt, elsősorban Spanyolországból származó kanaszter típusú dohány volt forgalomban, de úgyszólván mindenütt próbálták (több-kevesebb sikerrel) termeszteni. A fentebb említett angliai kísérleteken kívül még Skandinávia déli részein is alakultak ültetvények. Jobbára pácolás, kikészítés nélkül a szárított leveleket apróra vágták, morzsolták s úgy használták. Bár Erzsébet királyné flottájának tengernagya, sir Thomas Cavendish már az 1500-as évek végén rájött, hogy a dohányt mézes vagy cukros vízzel (majd később már kevés édesített rummal s whiskyvel is) kezelve mintegy kikészítsék, ez a ragyogó ötlet csak lassan hódított teret. Általános, nagyüzemi alkalmazása az 1800-as évek közepétől kezdődött. Pedig ennek, és az ehhez hasonlatos eljárásoknak az íz-hatás javításán túl egyéb, nem lebecsülendő előnye is volt, mégpedig gazdasági jellegű; a pácoláshoz használt anyagok, folyadékok -felszívódva a száraz dohányba, átitatván azt- jókora súlygyarapodást eredményeztek. Különféle adalékanyagokat a kezdetek kezdetétől fogva kevertek a dohányhoz, például szárított akáclevelet, a szömörcefa őrölt kérgét, sőt, a benszülöttek porrá tört kagylóhéjat és némely fajta hínárt is alkalmaztak e célra.Angliában beléndek és moha keverékét használták mint "dúsító eljárást", a kontinensen elterjedt a somfa és bokor kérgének ilyenféle használata, a fűzfa belső háncsa is sorra került idővel, majd még a vad rebarbara őrölt gyökere is. Az ilyenképpen ízesebbé tett dohány forgalmazásával elérhető gazdasági nyereség azonban messze mögötte marad a pácolás során nyert súlytöbblet által eredményezettnél.

Feltartóztathatatlan hódító útján a dohány Oroszországba az 1600-as évek elején ért el. Elképesztően hamar vált általános szokássá, és hallatlan sebességgel terjedt a füstölés. Aki csak tehette pipált, mindig, mindenütt. Az egyház kezdettől fogva fellépett a dohányzás ellen, s a Romanovok első uralkodói sem késlekedtek sokáig, hogy birodalmukban nemkívánatosnak nyilvánítsák az Újvilágnak eme újdonságát. Szigorú rendeletekkel tiltották, s kegyetlen büntetéssel sújtották a vétkezőket. Csak Nagy Péter trónra lépése után oldották fel a tilalmakat. Nagy Péter, aki maga is pipázott, eltörölte a tiltásokat, szabad utat engedett a dohánynak, ellenben jókora adót vetett ki rá. Az ebből az adóból származó hatalmas jövedelmekkel gazdagította a kincstárat. Erős hatalmi pozíciója ellenére nem kis nehézségek árán tudta csak elérni, hogy akaratát érvényre juttassa; a klérus ugyanis ennek ellenére is ellenezte "ezen utálatos módit".

Az Oszmán Birodalomban is megközelítőleg azonos időben indult hódító útjára a dohány, de füstölésre való felhasználását megjelenése pillanatától kezdve legszigorúbban tiltották. Egyes elméletek szerint hibás értelmezés alapján: az arab és több más keleti nyelvben is a füstöt nem szívja hanem issza az ember. Márpedig a mohamedán Szentírás, a Korán, a bódító hatást célzó ivást főbűnnek tartja. Egyes török uralkodók különösen rossz szemmel nézték a dohányzás szenvedélyének terjedését. Különösen III. Murad (1574-1595) és IV. Murad (1623-1640) szultán lépett föl a dohányosok ellen, elég különös okból: nézetük szerint a gyaurok azért kedveltették meg az igazhívő mohamedánokkal, hogy megritkítsák az utóbbiak sorait, s ezzel bomlasszák a birodalmat. Mindketten hitelt adtak ugyanis annak a népi vélekedésnek, miszerint a dohányzás impotenciát okozhat. Lehet persze, hogy a népi hiedelem a szultántól származott, mindenesetre ez a téveszme sokáig tartotta magát a törökök között. A szultánok a dohányzás ártalmát több pontban törvénybe foglalták. Az impotenciára való utalás mellett a tűzveszélyre is felhívták alattvalóik figyelmét. A szultán rendfenntartó janicsárjai szívesen rajtaütöttek azokon a kávézókon, ahol rendszeresen füstöltek. Az ilyen helyeket a rendőrség valójában nem nézte jó szemmel, mert a ráérő igazhívők gyakran itt gyűltek össze szidalmazni az udvart és a kormányt. III. Murad szultán kegyetlen zsarnok volt; öt öccsét ölette meg. Szokása volt, hogy időnként ellenőrző körutakat tegyen a sötét éjszakában. Nevelési célból egy alkalommal lefogatott egy pipázáson rajtakapott katonát: miután orrát átfúratta, a lyukon áthúzatott egy pipát, és a szerencsétlen embernek így kellett végigmasíroznia a városon egész az akasztófáig, ahol másnap felkötötték. A XV. század elején egész Európán végigpusztító pestis terjedésének sebességével vetekedve terjedt a dohányzás, pipázott a nép; öreg és fiatal, gazdag és szegény egyaránt. Néhány évtized alatt Európa szerte elterjedt a dohány mint élvezeti cikk, az 1600-as évek végén már mindenütt ismert, éltek vele. Pipált és burnótozott aki csak tehette, s mind szélesebb körűvé vált a gyógyászati alkalmazása is. Szigorú tilalmak, üldöztetés, helyenként kegyetlen büntetések sem állták útját, Amerika után immáron Európában is meghonosodott. Mindezekkel egy időben, a dohányzás terjedésével párhuzamosan növekedett az ellene szavukat felemelő, azt károsnak tartók kara. A fejlődésének korai szakaszában tartó modern orvostudomány nem fejtett ki érdemleges ellenpropagandát, már csak az okból sem, mert mint gyógynövényt igencsak használták, azzal azonban a tudós doktorok majd mindegyike egyetértett, hogy a sok füstölés egészséges nem lehet, merthogy "bekormozza az agyat". ( A "bekormozásban" igazuk is volt, csak a károsodást elsődlegesen szenvedő szerv dolgában lett kissé pontatlan a találgatás. Száz esztendő múltán azonban már jól diagnosztizálták a túlzott mértékű dohányzás és bizonyos légúti ártalmak összefüggését.) Hatékonyabb ellentevékenységet fejtett ki az egyház, természetesen alapvetően és elsősorban hitbéli alapokról, tételekből kiindulva: az őrdöggel való paktálást, purgatóriumot, örök kárhoztatást emlegettek, tán még kiátkozások is történtek ennek címén. Meg kell hagyni, nem egészen eredmény nélkül; apránként megszűnt e "fertelmes métely" a templomokban - legalábbis a misék alatt. Nemcsak a hívők, de a papság köreiben is dívott ám a burnótos szelence! Olyannyira, hogy VIII.Urbán pápa 1624-ben bullát adott ki, melyben kiközösítéssel fenyegette a papokat, akik Istentisztelet alatt burnótozni merészeltek. Majd száz esztendeig volt érvényben ez a tilalom. XIII. Benedikt pápa hatálytalanította, aki maga is híve volt a dohánypor ilyetén élvezetének.

 

(Forrás: www.pipaklub.hu)

 

 

Szerző: Smokerboy  2011.02.10. 22:49 Szólj hozzá!

 

Szerző: Smokerboy  2011.02.10. 18:23 Szólj hozzá!

Bagózás 

Bagó: Rágódohány; különböző formái vannak, úgymint

1. „lapos dugó,” ez világos dohányból préselt négyszögletes darabka, enyhén vagy egyáltalán nem édesítve,

2. „tengerész”, lapos, négyszögletes dohánykészítmény likőrrel, rummal, fahéjjal, szerecsendióval, cukorral, mézzel vagy más fűszerrel, ill. édesítőszerrel erősen ízesítve,

3. „sodrott”, kemény, sötét dohány kötegekké fonva és sodorva,

4. „finomra vágott”, vékony csíkokra vágott, préseletlen áru, drága keverék,

5. „maradék,” szivargyártási melléktermék, maradék levélvégekből és nyesedékből áll.

Bizonyos indián törzsek között gyakori volt a bagórágás. 1815 után a pipázást felváltva a dohányzás majdnem kizárólagos formája lett az Egyesült Államokban. E váltás részben hazafias reakció volt az európai tubákolással és pipázással szemben, részben pedig kényelmi okokra vezethető vissza, hiszen a vándorló pionír amerikaiaknak könnyebb volt bagót rágni, mint rágyújtani egy súlyos pipára. A váltás szimbóluma a XIX. századi Amerika számára közszükségleti cikké vált köpőcsésze lett. Az 1860-as virginiai és észak-karolinai összeírás szerint ebben az időben 348 dohánygyár működött, ebből 335 kizárólag bagógyártásra rendezkedett be, és csak 6 foglalkozott mellékesen egyéb dohányáruk (cigaretta, szivar, pipadohány) készítésével is. Fő árucikkük a nyesedékből előállított bagó volt.

A XX. sz. elejére megnőtt a gyári cigaretta népszerűsége. A bagófogyasztás mértéke az I. világháború után jelentéktelenné vált.

Szerző: Smokerboy  2011.02.10. 18:13 Szólj hozzá!

 Öt hónappal a teljes tüdőtranszplantációja után elhunyt az a 28 éves brit nő, aki egy harminc éven keresztül dohányzó donor szervét kapta meg. A cisztás fibrózisban szenvedő Lyndsey Scottot soha nem tájékoztatták arról, hogy a donor dohányzott. Családja is csak azután jött rá, miután kikérték az orvosi papírjait – írja a Daily Mail.

Szerző: Smokerboy  2011.02.09. 20:44 Szólj hozzá!

 Most a dohányzás egy olyan módját szeretném bemutatni, ami nem jár füsttel, kellemetlen szaggal, és másokat nem zavar. Talán ez a füst nélküli dohányzási forma a legnépszerűbb: a tubákolás.

A tubák, vagy eredeti nevén burnót nagyon finomra őrölt dohány, amit gyakran édes aromákkal fűszereznek. Ezt a finom port az orrba szívják fel, ahol a nyálkahártyán keresztül jut a keringésbe a nikotin. A dohányzásnak ez a fajtája a 17-18. századi Amerikában és Európában volt népszerű. Manapság már szinte csak Dél-Afrika egyes részein használják a bantuk, azonban bármelyik trafikban hozzájuthatunk itthon is ehhez a termékhez 200-300 forint ellenében. 

Természetesen a dohányzásnak ez a fajtája sem egészséges, azonban koránt sem olyan káros, mint a többi. Ennek oka az, hogy az orr nyálkahártyája 2-3 hetente megújul, így nem keletkezhet maradandó károsodás, elváltozás.

Szerző: Smokerboy  2011.02.09. 19:02 Szólj hozzá!

 Ne feledjétek, hogy február 6. óta a BKV megállóiban nem lehet élvezni a dohányzás nyújtotta örömöket! A tilalom megszegői akár 50 ezres bírságot is kaphatnak. Ahol a megálló határai nem egyértelműek, ott a járdaszegélytől számított 2 méteres sáv lesz a védett terület (az embernek meg lehet mondani, hogy onnan kifelé, viszont mint tudjuk, a füstöt 10-20 méterre is elviszi a szél mielőtt az feloszlana...), a hosszúság pedig az adott megállóban közlekedő jármű méretétől függ. Állítólag a BKV a napokban ki fogja helyezni a tilalomra figyelmeztető táblákat, valamint kukákat helyeznek a tilalomzónán kívülre. A tilalom hatálya kiterjed az összes busz, troli, villamos, HÉV, Fogaskerekű megállóra, valamint a Libegő és a Sikló állomásainak területére. 

Szerző: Smokerboy  2011.02.09. 10:07 Szólj hozzá!

 

Szerző: Smokerboy  2011.02.08. 21:34 Szólj hozzá!

 A dohányzás története a Kr. e. 5000–3000 évre nyúlik vissza, a Dél-amerikai indiánok már ekkor használták a dohányt, mint élvezeti cikket. Európába Kolombusz jóvoltából jutott el a dohányzás kultúrája, és a 15-16. században vált népszerű szokássá a férfiak körében. Kontinensünkön hamar értékes csereeszközzé vált a dohány, és fellendítette a kereskedelmet. Elterjedéséhez az vezetett, hogy a kereskedővárosok földjei már kevésnek bizonyultak a dohánytermesztéshez, így a telepesek elkezdtek nyugat felé terjeszkedni, népszrűsítve a dohánytermesztést. 

Hazánkban állítólag a török hódoltság ideje alatt terjedt el a dohányzás. A 17. századból maradtak fenn először olyan erdélyi rendeletek, amiket a dohányzás visszaszorításának érdekében hoztak. A dohányzás káros hatásai már a 17. században kiderültek, ennek ellenére az egész világon elterjedt ez a szokás. 

Szerző: Smokerboy  2011.02.08. 20:51 Szólj hozzá!

 Kedves Olvasó!

Köszöntelek az oldalamon, amin szeretném bemutatni a dohányzás történetét, kultúráját, valamint érdekességeket ebben a témakörben. Választásom azért esett erre a témára, mert hobbiból már több mint 10 éve foglalkozom mindenféle dohánytermékek csomagolásának (első sorban cigis dobozok), valamint öngyújtóknak a gyűjtésével. 

Kellemes böngészést kívánok! :)

 

Szerző: Smokerboy  2011.02.08. 19:34 Szólj hozzá!